Ez a bejegyzés azért született meg, mert sokan hajlamosak arra, hogy a tetovált, illetve piercingekkel rendelkező embereket azonnal lázadónak bélyegezzék, ami gondolom nem probléma senkinek, de ennél szerintem egy kicsit többről és mélyebb indíttatásról van szó. Persze nem mindenkinél.

Mikor egy fiatal eléri a "serdülőkort" gyakran szembefordul szüleivel, tanáraival, ha úgy tetszik lázad. Öntudatára ébred, kezdi érezni, hogy önálló személyiség, és elkezdi elvetni azokat a látott és tapasztalt normákat, amiket maga körül lát, és hibásnak érez. Ez egy természetes, mindenki életében megjelenő folyamat. Van aki elkezd piálni, drogozni, vagy éppen megnöveszti a haját, vagy mindezt egyszerre teszi. A lényeg, hogy elforduljon attól a világtól, ami körülveszi őt, és már-már betegesen meg akarja önmagát találni az ilyen és ehhez hasonló eszközökkel.

Van azonban egy ezeknél sokkal egészségesebb módja is a lázadásnak, és ez pedig a testmódosítások különböző fajtái. (Persze most sokan kételkednek, hogy miért is egészségesebb egy piercing mint egy jó bebaszás, vagy egy spangli, de azt hiszem, hogy ez nem szorul túl sok magyarázatra, mert az olvasók többségének ez érthető...) Ebben az esetben a fiatal úgy érzi, hogy egy piercinggel, vgy egy tetoválással még jobban el tud különülni szüleitől, és ki tudja fejezni, hogy a teste fölött senki más nem gyakorol uralmat, csakis kizárólag ő egyedül! Persze ez nem következik be mindenkinél, hiszen nem mindenki érez arra indíttatást, hogy így találja meg önmagát - és ez így van jól, hiszen ezer és egy módon kerülhetünk közelebb önmagunkhoz, és ez csak az egyik! Azonban egy ilyen céllal megcsináltatott tetoválás, vagy piercing hosszútávon nem lesz maradandó, nem lesz valódi önkifejező eszköz az ember kezében, hiszen az egész nem 100%-ban belülről, belső késztetésből fakadt, hanem inkább a tudatos szembefordulásból, lázadásból amivel a fiatal ki akarta fejezni az elkülönülést. Főleg az elkülönülést, és csak részben az önmagához tartozást!

Az igazi önkifejezés azonban nem ez! A igazi önkifejezés azonban akkor kezdődik, amikor a belső képünk nem egyezik a külső valónkkal, és azért, hogy a kettőt összhangba hozzuk rengeteg fájdalmat, és lemondást vállalunk önszántunkból, hogy közelebb kerüljünk mindahhoz, aminek érezzük magunkat! Ha igazán szükségét érezzük a változtatásnak, és nem tudunk nélküle meglenni. Ha egy fültágító nem csak azért kell, mert sokaknak nincs, hanem akkor is boldogan viseljük, ha már minden második embernek van!

Mert a cél soha ne az legyen, hogy különbözzünk, hanem az, hogy önmagunk legyünk!