Mostanában nagyon bejön Xoil munkássága, imádom ahogyan összeférhetetlen és váratlan dolgokat teljes természetességgel vegyít össze! Borzasztó jó ötletei vannak, amiket mesteri módon valósít meg a bőrön. Ezen a gondolatmeneten elindulva teljesen el is keseredtem mikor rádöbbentem, hogy mennyire szarok az én rajzaim Xoil-hoz képest, és hogy mennyire az út elején állok. De hát ugye a fejlődés első lépcsője, hogy felismerjük saját kicsinységünket, és elindulunk az úton, ahol minden lépést kiélvezünk, és ahol csak a következő egy-két métert látjuk, de hiszünk abban, hogy oda fogunk megérkezni, ahová el akarunk jutni...
Szóval izzadtam, vergődtem és kipréseltem magamból valami olyan absztraktolást, ami magyaros, és bár a nagy absztrakt művészek látásmódját akartam keresni, de mégis a saját stílusomhoz hasonló dolog lett - már ha van ilyen:)
