Ez a vágást a minap csináltam, és a megrendelő külön kérésére az elkészült hegbe tetováló festéket dörzsöltem! Ennek a technikának a neve ink rubbing, és akkor szokták alkalmazni ha a hegmintát valamilyen színnel fel akarják dobni. Ilyenkor érdemes vékony vonalakat vágni,…
Elveszteni egy fontosnak hitt szerelmet megrázó dolog tud lenni főleg ha az illető fiatal. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy egy részt kivágtak belőle, és még ha ez a rész idővel be is gyógyul akkor sem lesz olyan már az ember mint azelőtt volt. Lehet hogy jobb lesz az élete…
Rajzoltam pár flash-t, amit ha ide kattintotok megnézhettek, és kiválaszthattok magatoknak hogy legalább olyan boldogan viseljétek életetek hátralévő részében, mint az a lány akire ez a mókás kompozíció került fel!
Fitymafék és herezacskó piercingek! Ideális választás azoknak, akik az első intim piercingjeiket csináltatják, mert könnyen begyógyulnak, és viselésük sem okoz kényelmetlenséget.
Mindig érdekes dolog idézetet tetováltatni, vagy éppen tetoválni! A viselő ezzel egyértelműen fejezi ki az életről alkotott véleményét, vagy éppen teljes odaadással visel egy olyan mondást amiben megbízik, vagy amit teljesen igaznak vél. Nehéz ilyen idézetet találni, de ha…
Ha éppen munkát keresel, de az extrém kinézeted miatt nem igazán tetszel a munkaadóknak, vagy csak szeretnél olyan munkahelyet találni ahol a belső értékek fontosabbak mint a kinézeted akkor olvasd el ezt a felhívást! Ha esetleg munkáltató vagy, aki szívesen alkalmazna tetovált,…
Ha éppen munkát keresel, de az extrém kinézeted miatt nem igazán tetszel a munkaadóknak, vagy csak szeretnél olyan munkahelyet találni ahol a belső értékek fontosabbak mint a kinézeted akkor olvasd el ezt a felhívást! Ha esetleg munkáltató vagy, aki szívesen alkalmazna tetovált,…
Az utóbbi napokban készültek! Most nem egyenként teszem fel őket, mert nem annyira súlyosak, inkább mindenfélék! De nyugi, jönnek majd a durvább melók is hamarosan! Addig pedig nézegessétek a rákkendroll csillagokat, az absztrakt M betűt, a cicatappancsokat és a dögös csajos…
Először még nem vagy biztos magadban. Ki akarod próbálni, hogy milyen lehet piercinget viselni az arcon, de nem tudod, hogy a környezeted hogyan fog viszonyulni hozzá. Nem akarod hogy megbámuljanak, de érzed, hogy a piercing feltétlenül kell neked, mert akarod hogy az arcod dísze legyen.…
Rég voltam ennyire beteg mint tegnap. Este ébren hallucináltam, de nem egy biciklis Hoffman-tól, hanem valami jóféle vírus lehetett amit benyaltam, mert még most sem vagyok 100%-os. A lényeg, hogy még ilyen időkben is fontos, hogy elétek tárjam az új munkámat, ami egy nyúzott koru! A…
A convention harmadik napján elkészítettem a képeken látható Guadalupei Szűzanya, vagy csak egyszerűen Lupita képmását! Szerencsére egy bevállalós chicano-nak csináltam, aki végig nyugalomban ült, aztán pedig megfürdött a megérdemelt népszerűségben, mert többen fotózták a…
Szóval valahol ott fejeztem be, hogy ömlengtem a convention-ről. Erre minden okom meg is van, hiszen végre sikerült egy olyan tetováló rendezvényen részt venni, amin remek volt a szervezés, jó volt a hangulat, és minden a helyén volt! A convention első és második napján…
Hát ezt is megértük! A testmódosítás blog második születésnapját ünnepli, vagyis ünnepelte két napja! Ebből is látszik, hogy olyan borzalmas szülő lennék aki a saját gyerekének is elfelejti a születésnapját.
Két teljes év. Amikor elkezdtem írni a blogot, még azon…
Budapest Tattoo Convention. Tattoo Expo. Sajnálatos tény, hogy ebben az évben kettő nagyszabású tetováló esemény is ugyanazon a hétvégén volt megtartva, azonban az okok kitárgyalásába nem mennék bele. Legyen elég annyi, hogy így alakult! Ezt az egy apró bibit leszámítva azonban…
Mivel a convention véget ért, tudok egy kicsit pihenni! Remekül sikerült ez a hosszú hétvége és amint lesz egy kis időm és energiám írok is egy rövid beszámolót az egészről - szerintem holnap! Addig is legyen elég ez a cica amit nemrég csináltam, valamint egy index-es beszámoló…
Hírek: Holnap kezdődik a convention, szóval aki szeretne kijönni és ügyes tetoválókat látni akik híresek és külföldiek, valamint híresek és magyarok, valamint magyarok és kevésbé híresek, valamint ezek kombinációja akkor az jöjjön! Jó buli lesz kint leszünk végig és…
Az alábbiakban láthatjátok a egyik leghíresebb buddhista mantra első írásjelét bőrbe égetve, valamint olvashattok egy riportot a testmódosítással kapcsolatban a velvet-en! Testmódosítás a Velvet.hu-n!
Remek befejezése volt a hétnek egy ilyen, minden ízében teljesen minimál macsekot varrni! Kaotikusan eltolt kontúrok, szaggatott szív, és egy kilences a farkok végében! ééééés, köszi Amigarockwell, ezen röhögtem a héten a legnyagobbat!:DDDD
A napokban egyik helyről rohanok a másikra, de hát ugye úgy jó az élet ha zajlik! Nagyon örülök hogy ennyien jelentkeztetek arra, hogy dolgozzak rajtatok a convention-ön, remélem addig sikerül mindenkinek a lehető legjobb rajzot elkészíteni! Egy biztos: nem lesz túl sok időm…
Hamarosan Tattoo Convention, szóval ha szeretnétek valami izgalmas dolgot csináltatni velem kint akkor jelentkezzetek mindenképpen (gabor@zagyvai.com)! Van már néhány jelentkező, de mivel időm is van sok ezért jó volna még néhány scarification-t csinálni kint illetve akár…
Hamarosan Tattoo Convention, szóval ha szeretnétek valami izgalmas dolgot csináltatni velem kint akkor jelentkezzetek mindenképpen (gabor@zagyvai.com)! Van már néhány jelentkező, de mivel időm is van sok ezért jó volna még néhány scarification-t csinálni kint illetve akár…
Hamarosan Tattoo Convention, szóval ha szeretnétek valami izgalmas dolgot csináltatni velem kint akkor jelentkezzetek mindenképpen (gabor@zagyvai.com)! Van már néhány jelentkező, de mivel időm is van sok ezért jó volna még néhány scarification-t csinálni kint illetve akár…